Ha valaki szereti Alfred Hitchcock-ot, nem látta még 1935-ös 39 lépcsőfok-ot, és szeretne jót szórakozni, vagy tartalmas randit szervezni, akkor ne is keresgéljen fölöslegesen a youtube-on: nézze meg inkább a Játékszín Horgas Ádám-féle remake-jét októbertől!

Ez lett volna a reklám helye, agresszív in-your-face (arcodba lökött) marketing-rizsa, és ezzel most komolyra is fordítom a szót: abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy – ha nem is civilként, de mindenképpen idegenként csapódhatok egy éppen összeforrásban lévő csapathoz.

Helyszín: Játékszín, Budapest, Teréz körút 48.

Időpont: délelőtti próba, a hét egyik napja, nem hétvége

Rendez: Horgas Ádám. Próbálnak (azaz szereplők): Lévay Viktória, Lengyel Tamás, Nagy Sándor és Szirtes Balázs

09:50. Lassan elkezdődik a próba.

(a kevésbé szakavatottak kedvéért: FONTOS! A próbanap minden esetben a színész-büfében kezdődik. Mint minden más állampolgár, a színészek is kávéznak reggelente. A rendező is. A rendezőasszisztens is és a súgó is kávéznak, ők is emberek, de róluk egy későbbi bejegyzésben lesz szó.)

Most még mindenki szövegkönyvvel a kezében járkál a színpadon, tehát nem sok idő telt el az olvasópróbától. (olvasópróba: a próbafolyamat első fázisa, amikor a színészek még csak olvassák a szöveget, de még nem próbálnak színpadon - erről az első próbáról teszik fel az első fotókat a színház facebook oldalára a darab kapcsán – én most videót is találtam.)

A mai próba leitmotívumai:

1. Hogy fér be jól egy hulla a takarásba?

Mivel Hitchcock amerikai thrillerjének vígjátékosított remake-je készül, nem szokatlan, hogy a sztoriban becsületesen vannak hullák is.

A stábból a legideálisabb hullának most az ügyelő (majd az ügyelőségről is lesz szó, türelem!) tűnik, aki már-már pionír-fegyelmezetten merevedik rá a karosszékre, hogy kikísérletezhessék, hogyan lehet úgy kitolni, hogy mozdulatlan maradhasson.

2. Hányra kell becsapni az ajtót?

Mármint zeneileg hányra. Tehát hogy egy-két-há’-négy-öt-hat-hét. Ebben a jelenetben Lengyel Tamásnak éppen a hétre kell ajtót csapkodni. Igen, hölgyeim és uraim, annak a teljesen banálisnak tűnő kis mozzanatnak is, hogy valaki becsap egy ajtót a színpadon, pontos koreográfiája van, főleg egy olyan feszes tempójú, technikás vígjátéknál, mint amilyen a 39 lépcsőfok (lesz).

3. Hogyan vegyünk fel egy nagy, rikítósárga ballonkabátra egy kicsi, rövid, fehér köpenyt?

Ez a nehéz feladat most megint a főszerepet játszó Lengyel Tamásra és a több epizódszerepben virító Szirtes Balázsra hárul: az egyik szereplő álruhát szolgáltat a másik szereplőnek (mint a spanyol dráma aranykorában, a kardos köpönyeges-vígjátékok idején – lám-lám, mi mindenből merített és merít még mindig a hollywoodi dramaturgia), és ezt a gyors öltözködést tesztelik most. Az időnként be-besétáló öltöztető (majd róla is lesz szó!) a szemével jegyzeteli a méreteket, magában motyogva magyarázza, hogy hol mit kell majd igazítani. Ember legyen a talpán, aki ezeket a manővereket legalább fél felkacagás nélkül végig tudja nézni.

+ Végezetül jöjjön még néhány aranyköpés, amit ezen a délelőttön hallhattunk (egy idő után már nem jegyzeteltem, inkább csak felültem a nevetés-hullámra):

„Tegnap kérdezték tőlem, hogy mit próbálok és nem tudtam elmondani, mondom: nem tudom, üvöltöttek, jöttek-mentek...”

„A pasiknak keskenyebb a csípője, mint a nőknek, ez nem igazság, utálom!”

„ - Kinek hiányzik egy példány?

- Nekem a Sanyi hiányzik."

„Mit kell betolni és hova?”

„A testtudatomban még nincs benne a bokréta”

„ - Te számolsz közben?

- Dehogy! Én mást csinálok: beszélek vagy futok."

„ El fogom kicsit húzni neked, megigazítom, de meg vagy halva!”