...na jó, most becsaptam Önöket.

Kicsit komolyabb – vagy legalábbis kevésbé bulváros – dologról van szó.

Végre eljutottam egy esti próbára is (általában napi kettő van: egy reggel tíztől és egy este hattól), ahol kiderült, hogy mitől döglik a légy.

Mindig is izgalmas volt számomra, hogy mitől él egy viszony a színpadon/mozivásznon, amikor valójában (elvileg) senki sem szerelmes, csak két színészt látunk munka közben. Mitől hiszem el mégis, hogy a két ember között érzelmileg zajlik valami? Van a szerelemnek tanulható technikája? Állítólag van.

Többször botlottam bele interneten a 36 kérdésbe, amellyel akár vakrandin is előidézhetjük a szerelmet, vagy legalábbis annak az illúzióját – én ugyan még nem próbáltam ki, de ha valaki belevág, bátran megírhatja kommentben a tapasztalatait, szívesen várom! Ha az életben vannak ilyen szerelem-praktikák, akkor nyilvánvaló, hogy a színházban, ami maga az illúziókeltés totumfaktuma (szerencsés esetben), ugyanígy folyamodnak bizonyos receptekhez.

Itt ez a Richard ugyebár – a 39 lépcsőfok főszereplője –, aki a történet során több nővel is... hát, ha nem is kavarodik össze, de valamilyen bonyodalomba keveredik (nem kell itt rögtön Tarantinós fordulatokra gondolni, elvégre egy 1935-ös film adaptációjáról van szó).

Nem spoilerezni akarok, de Richard 3 nővel is kapcsolatba kerül a darab során (azt nem tudhatjuk, hogy a karakter előtte és utána hány szívet hódított még el). A darab egy másik olvasatban a „39 lépcsőfok” helyett az „Ilyen egy jóképű rosszfiú élete” címet is kaphatná. Úgy látszik, hiába történt annyi minden '35-től 2017-ig, egy dolog kőbe van vésve: a harmincas férfiak után továbbra is döglenek a nők, most a próbán éppen Lévay Viki minden formában (az összes női szerepet ő játssza el a 39-es lépcsőfokban).

Hogy felborzolja a kedélyeket a Lengyel Tomi és Lévay Viki szereplői között, Horgas Ádám nem a már említett 36 kérdéssel próbálkozik, de az eredmény hasonlóan látványos.

Megjegyzés: Van a próbafolyamatnak egy olyan fázisa, amikor még mindenki azt próbálja rögzíteni, hogy az adott előadásban melyik lesz a jobb, és melyik a bal keze. Technikai dolgokra gondolok, mikor és hol kell bejönni, mit kell mondani, melyik jelenet következik, mennyire gyorsan kell átöltözni – ez eléggé favágó-munka, itt még nem sok köze van az egésznek ahhoz, amit majd a bemutatón látni fogunk.

Úgy lehet ezt leginkább elképzelni, mint egy ház megépítését: előbb kiássuk az alapot – ez az olvasópróbának felel meg legjobban, amikor a rendező általában a darab koncepciójáról is beszél, aztán jöhet az alap, nevezzük most rendelkezőpróbának (úgy kell elképzelni, mint a KRESZ-t, amikor az egyes jeleneteken belüli mozgásokról, ki-bejövésekről, az akcióról van szó), és ezután kezd csak felépülni a 39 lépcsőfok, amikor az emlékpróbákon elkezdenek játékot hozzátenni a színészek, rögzül a szöveg, egyre kidolgozottabbak a karakterek.

Ezen a szerelemes részpróbán (csak bizonyos jeleneteket veszünk az adott szereplőkkel) most a Lengyel Tomi alakította Richard és a hozzá kötődő, Lévay Viki alakította női szereplők kerülnek fókuszba.
Nem is tudom, érdemes-e tovább spoilerezni, vagy szükséges-e? Mert most leírhatnám, hogy ki milyen rendezői instrukciót kapott az adott jelenetben ahhoz, hogy közelebb kerüljön egymáshoz Richard és Annabella vagy Richard és Margaret, azaz ahhoz, hogy megszülessen egy élő viszony a két karakter között.

Párat azért idézek, a hangulat kedvéért:

„Fontos, hogy vele vagy.”

„Nagyon jó a kémia.”

„Nem véletlenül hiszed azt, hogy szexelni jön át!”

„Ott vibráljon, a néző higgye azt, hogy ez lesz a kapcsolat.”

„Nagyon társak vagytok az ismerkedésben.”

„Nyomd már el az összes hímpoénodat!”

„Ő egy halálra rémült kislány. Tényleg haldokoljon!”

A kedvencem (ezt Richard egyik replikájához fűzi a rendező, kontextust nem írok, hogy ne áruljak el mindent): „Ez a férfi hernyóság: mi mindig olyan nagyokat mondunk, és egyszer csak komolyan veszik (a nők)!”

Szóval ilyen hétköznapi, mondhatni triviális, általunk is ismert helyzetek felidézéséből (és nem a 36, hogyan essünk szerelembe kérdésekből) lehet szerelmet vagy vágyat, férfi-nő viszonyt generálni a színpadon az ellentétes nemű karakterek között, ha a helyzet úgy kívánja.

Csak hogy visszakanyarodhassunk „a színház totumfaktum illúziókeltése” jellegére: ilyen kis instrukcióktól kezdett szaga lenni a jeleneteknek, ezektől alakult ki valóban a kémia a karakterek között. Pocsék dolog, de még engem is be lehet csapni, aki ott ülök és látom, hogy hogy lesz a technikailag lejárt jelenetből pillanatok alatt valami élő viszony és azon kapom magam, hogy megfordul a fejemben: mi van, ha két jelenet között, a díszlet mögött elcsattan egy-egy igazi csók?

Aztán felébreszt Horgas Ádám következő mondata: „Basszus, én ilyent csak színházban láttam eddig!” – és konstatálom, hogy igen, jól átvertek ezzel a szerelem-dologgal, ez egy jól kidolgozott jelenet, egy működő próba, ez itt a Teréz körút 48., semmi nem történt, csak egy kis színházi illúzió.