Milyen a 39 lépcsőfok, amit most próbáltok?

Már nagyon vártam, hogy elkezdjük. Horgas Ádám személye garancia az izgalmas, jó hangulatú próbákra - akinek már a negyedik rendezésében dolgozhatok – , illetve a magas színvonalú előadás megszületésére. Nagyon jó a szereposztás: Lengyel Tomi, Lévay Viki, Nagy Sanyi és Szirtes Balázs, tehát a humor is garantált, aminek igen fontos szerepe lesz az előadásban. Viszont ez az eddigi egyik legnehezebb feladatom is. Mondatok, cselekvések, mozdulatok, játékok történnek adott zenei végszóra, ritmusra, videóbejátszásra. Többször előfordul, hogy az egyik színész saját magának ad végszót, ugyanis a fiúk (Nagy Sándor és Szirtes Balázs) kb. negyven szerepet játszanak el. Olyan pontosan be van osztva a darab minden egyes perce, hogy nagyon nagy koncentrációt igényel, súgóként is nagy kihívás.

Mióta vagy súgó?

1999 óta, tehát 18 éve.

Mi az eredeti szakmád?

Kereskedelemben végeztem, de nem dolgoztam a szakmában, bár néha-néha kisegítek a bátyám üzletében.

Hogy lettél mégis súgó?

Gyerekként nagyon sok időt töltöttem a József Attila Színházban, ahol édesanyám dolgozott. Tizenöt évesen beleszerettem a színházba, és eldöntöttem, hogy olyasmivel szeretnék foglalkozni, aminek köze van hozzá. Részese szerettem volna lenni egy előadás megszületésének. Tizenhét évesen megengedték, hogy részt vegyek a Körbe-körbe című darab próbafolyamatában, tulajdonképpen az asszisztens asszisztense voltam. Kisebb feladatokat rám is bíztak, mint pl. a színészek egyeztetését, próbabeosztást, amit nagyon élveztem. Egy év múlva egy kétszemélyes stúdió-előadás asszisztense és súgója lettem. A Budapesti Kamaraszínházba tizenkilenc évesen kerültem be. A mai napig lenyűgöz, ha tehetséges embert látok próbálni, játszani.

Mi a te munkád voltaképpen?

Az előadások előtt összemondani egy-egy színésszel a szövegét. Van, akinek ez már babona. Nekem a legnagyobb feladatom a próbák alatt van. Akad, aki olvasópróba után máris lerakja a szövegkönyvet a kezéből és minden mondatát, minden szavát én adom fel. Ez azt jelenti, hogy jó hangosan előreolvasom és szinkronban utánam mondja a szövegét - a próbák alatt rögzít, így gyakorlatilag meg is tanulja azt.

Igazából olyan fontos vagy, mint a rendező?

Annyira nem vagyok fontos, azért ne túlozzunk! (nevet)

De a színész nagymértékben támaszkodik rád.

Igen, optimális helyzetben, mert nyilván, nekem is az a jó, ha dolgozni kell, de van olyan is, hogy valaki már az első próbára úgy jön be, hogy tudja a szöveget és gyakorlatilag nincsen kapcsolatom vele – de ez a ritkább.

A próbafolyamaton belül meddig tart a te munkád?

Ezt színésze válogatja, mert előfordul, hogy valaki a rendelkezőpróbán még a szövegkönyvet a kezében tartva olvassa és emlékpróbára már úgy jön, hogy én csak feladom a mondat első felét, vagy egy-egy szót, és onnan már be tudja fejezni...

Ha a színész segítséget kér próbán, akkor mit mond: Kérlek, add fel a szöveget?

Egyszerűen csak: „Segíts!”, "Mondd előre, kérlek!", "Mit mondok?", Tudom, hogy én jövök, de mit beszélek?

Mi történik előadás közben? Olyankor hogy adod fel a szöveget úgy, hogy a néző ne hallja meg? Van ennek valamilyen technikája?

Ha súgni kell, akkor nyilván minél halkabban (nevet) ...de az az optimális eset, ha a színész ki tud nézni rám, és olyankor csak tátogok vagy valami jelet mutatok, ami segít neki és eszébe jut, hogy mit kell mondania és ezt a néző egyáltalán nem veszi észre, mert kívülről úgy néz ki, mintha csak a díszlet-ablakon vagy ajtón nézne ki, éppen ahol vagyok a takarásban.

Vannak kínosabb esetek is?

Volt egy vicces eset, még a Kamaraszínházban. Ott kint ültem a nézők között, az első sorban, és az egyik színész elfelejtette a szöveget. Úgy hangzott a mondat, amit fel kellett volna súgnom, hogy: " Ha eljön velem vacsorázni, akkor megígérem, hogy két héten belül körülmetéltetem magam." - akkor a nézőtérről rajzoltam a levegőben egy kört és az intim testrészt mutattam – ő folytatta, mintha mi sem történt volna, de előadás után nagyon nevettünk rajta és azóta is sokszor emlegetjük.

Ugyanilyen nézőteres súgásos történet: volt egy színésznő, akinek egy nyolc oldalas monológot kellett megtanulnia, de tényleg nyolc A4-es teleírt lapnyi szöveget, és megbeszéltünk vele különböző jeleket, amelyek eszébe juttatták a szöveg bizonyos részeit, például a börtönt a bilincs mutatásával jeleztem, az otthont a házzal, ez adta neki a támpontokat ebben a hosszú szövegben.

Volt olyan helyzet, amikor a színész nem látta/hallotta meg?

Igen, volt olyan, hogy akinek kellett volna a segítség, nem hallotta, viszont a partnere igen és ő "mentett". Rávezette, hogy hol is tartanak a jelenetben. Sőt van olyan, aki nemcsak a saját, de a többi szereplő szövegét is tudja, és szinte bárhol képes segíteni nekik. Elképesztő!
Amikor a színész a színpad másik felén van, és esetleg még a másik szereplő takarja is, akkor lehetetlen halkan súgni – így meghallja a néző. Szerintem ez illúzióromboló. Olyan, mintha a néző előtt lebuktatnám a színészt, hogy nem tudja a szövegét. És én nem szeretem lebuktatni őket.
Hogyan tudnád a legjobban összefoglalni a súgóság lényegét?

Fontos a ritmusérzék, az empátia, meg hogy szeresd a színészt. A súgó mindig a színésszel van, közös érdek, hogy jól és pontosan tanulja meg a szövegét. Érdekes dolog kiismerni, hogy ki hogy szeret dolgozni. Szenzitív emberek, nagyon kell rájuk figyelni.